Nádból szinte bármilyen formájú tető előállítható

A nád a falvakban a 20. század közepéig általánosan használt tetőfedő anyag volt. Népszerűségét annak köszönhette, hogy főleg a víz közeli településeken évről évre elérhetőnek bizonyult, igaz, a nádazók sok száz kilométert is hajlandóak voltak megtenni a jó minőségű alapanyagért. A sok-sok kilométeres vándorlás után a vágás, szárítás a többi mezőgazdasági aratótechnikával rokon tevékenység volt. A nádazást ezzel együtt apáról fiúra szálló tudományként jegyezték. A tetőépítéseket és karbantartásokat a mesterek a mezőgazdasági holtszezonban végezték a megrendelők kérésére, akiknek a fedőanyag hasznosságát a múltban sem nagyon kellett magyarázni. Elődeink is ismerték a nád legvonzóbb tulajdonságát, hogy jó hőszigetelő, könnyű, tömege miatt nem kell erős szerkezetet aláépíteni, a tetőben keletkezett károsodások pedig könnyen és olcsón orvosolhatók.

• Természetes, környezetbarát anyag
• A nád szára szilárd, a taszítja a vizet és jó hőszigetelő: télen fűt, nyáron hűt, így nyáron az áram (nem kell légkondicionálás), télen a fűtés számlán lehet spórolni
• Tetőtér használata esetén jó a hangszigetelése, nem ereszti át sem a vizet, sem a havat, vihar biztos, nincs kondenzációs lecsapódás
• Költségtakarékos, a nád alá nem kell erősített tetőszerkezet
• Sokféle építmény, így családi ház, nyaraló, gazdasági épület, filagória, szaletli tető is készülhet belőle
• Nádból szinte bármilyen formájú tető előállítható

A nádazást régen a mesteremberek a tető alsó részén, az eresznél kezdték. Kisebb nádkévéket fektettek egymás mellé, tövénél lefelé, majd – fűzfagúzzsal, később dróttal – szorosan egymás mellé, illetve a tetőlécekhez kötötték. Erre az alsó sorra jött az első verés. A nádcsomókat ugyancsak tövével lefelé egymás mellé fektették úgy, hogy az alsó sor kötését fedje, majd lazán lekötötték. Utána speciális fogazott eszközzel, a nádverővel felfelé ütögetve a nádszálakat simára felverték, végül szorosan lekötötték. Ugyanígy készült el a többi sor is. Általában 3–4 sort vertek fel, de a negyedik sor már túlnyúlt a gerincen, melyet az ellenkező oldalon kötöttek le. A lekötést, a gerinc beszegését ketten végezték, és egy speciális eszközt, a fából vagy fémből készült, jó félméteres nádvarró tűt használták hozzá. A tető éleken a nádat lépcsőzetesen hagyták. A keresztben lekötött gerincet sok helyütt vályúszerűen összeerősített deszkákkal fedték, és ezt a gerincre párosan ültetett karókkal, kalodával rögzítették. Szintén a gerinc védelmét szolgálta két szál, nyeregtetőszerűen összeszegezett deszka vagy egy-egy sor cserép. A felvert nádtető 30–40 cm vastag volt, a vizet nem eresztette át, kiválóan hőszigetelt, javításokkal pedig több generációt is kiszolgált.

A nád tökéletes tetőfedő anyag

Az anyag népszerűsége akkor kezdett mélyrepülésbe, amikor a falusi családok, gazdaságok módosabbá váltak, az épületek alapterülete nőtt és a városi divat térhódításával a magyar falvakban a cseréptető, a palatető lett a divatos, szemben a régi házak nádtetőivel, amelyek egyre inkább a szegénységről üzentek. A kocka a 20. század végén fordult. Ekkor ugyanis az ökológiai gondolkodás révén a nád mint természetes anyag újra felértékelődött. Olyannyira, hogy ma szerte Európában a nádfedeles épület egyfajta társadalmi szimbólumnak számít. Amellett, hogy szép és hangulatos, hagyománytiszteletről árulkodik. A választás ráadásul épületbiológiailag sem tekinthető aggályosnak. Egy 10 centiméter vastag nádpalló 7,5 centiméter vastagságú kőzetgyapot paplan hőszigetelő hatásával egyenértékű. Mivel ennél jóval vastagabb rétegben kerül fel a nád a tetőre, hőszigetelő képessége kitűnő. Aki pedig a gyúlékonysága miatt tartózkodik tőle, annak megnyugtató lehet, hogy a veszélyforrás kiküszöbölésére ott a villámhárító, a héjazathoz pedig égéskésleltető impregnálószereket szokás alkalmazni. Ha a döntés megszületett azzal kapcsolatban, hogy ez az anyag kerüljön a tetőre, nem árt tudni, hogy a megfelelően elkészített nádtető 35-40 évet is kibír, de karbantartásának 8-10 évente szerét kell ejteni, a nádtető felső 10 centiméteres rétege, mely az időjárás viszontagságainak leginkább ki van téve, folyamatosan tönkremegy, így azt időnként javítani kell.